Showing posts with label MATLÁRY MIKLÓS. Show all posts
Showing posts with label MATLÁRY MIKLÓS. Show all posts

Sunday 28 May 2017

NevergreeN - Monarchia




Saját szavaikkal

Ehavi számunk CD-mellékleteként végre megjelent a Nevergreen album, a Monarchia, melynek dalait a szerzők - Matlåry MikIós billentyűs és Bob Macura énekes-basszusgitáros - mutatják be.


Szelek hátán


BM: "A nyitódal a szerelemről, a kitartásról és a hűségről szól. Azokról az érzésekről, értékekről, amelyek kihalóban vannak a modern világ hozadékai miatt.„


 Szárnyak az éjben


MM: album tematikailag részben az utóbbi világpolitikai események történéseiből merít, melyek úgy hiszem, valamennyire mindenkit megérintenek. Állást foglalni nem könnyű, de objektivitás megőrzése mellett meg kell próbálni, mert aki nem érti a történelmi folyamatokat, azzal megtörténhet, hogy történelem elfelejti. A világ, amit ismerünk, megváltozott, és kérdés, mennyire és merre fog még változni. Kérdés az is, hogy ezt hagynunk kell-e. Ebben a szellemiségben született ez dal ami zeneileg az ún. 'metal himnuszokat' idézi, szövegileg meg egy poszt-apokaliptikus, háborúkba sodródott világ víziója. Súlyos középtempó, szigorú „military-riffek”. Epikus."




 A harcunk éjjelén


BM: „A lemez legtempósabb dala. Átvitt értelemben az ember mindennapi harcáról szól, a nehézségekről, kínokról és reményteli pillanatokról, amelyek végigkövetik az életünket."





IMPERIUM 


MM: „Szövegében kapcsolódik a Szárnyak,.. aktuális-történelmi világához, viszont itt a hangsúly a világpolitikán van. Az utóbbi évtizedek történései miatt általában pejoratív értelemben emlegetjük, pedig ezt a műfajt lehetne magasabb szinten is űzni. Párhuzam a középkor és az un. modern világ között, kitéréssel az európaiságra, vallásra - se pro, se kontra. Ezt mindenki maga döntse el! Gyors középtempó, szaggatott riffek, frenetikus szóló. Ehhez klipet is tervezünk.


 Árnyék a mélyből

BM: ”Egy középtempós nóta arról a félelemről, amit mindannyian érzünk, ami kitörölhetetlen és mit lelkünkben hordozunk. Mindenkiben benne van ez az alapvető félelemérzet, egészen a gyermekkortól kezdve.”

 A hősök nemzedéke


MM: „Álltában a hősökről. Akik nélkül ez a világ – számunkra - jobbik része nem lenne az ami. Nélkülük nincs győzelem, sem beteljesedés, sem megváltás. Akinek mindannyian néha képzeljük magukat, és akik néha mindannyian vagyunk. Súlyos középtempó. Mondhatnám epikus power doom metal. Illeszkedő epikus gitárszólóval. Egyik kedvencem az új lemezről.”


 Még vár ránk a dal


BM: "Nálam ez a kedvenc! Alapvetően líraibb hangvételű, riffelős tempóváltásokkal. Dal a szerelemről, vágyakozásról és a reményteli beteljesülésről."


  A holtak imája


MM: "Epikus zongora-téma. Szaggatós riffek, súlyos, lassabb középtempó, monumentális. Góti- kus. Dal a történelmi folyamatokról, párhuzam a középkorral, a mi európai szempontunkból. A technikai fejlődésen túl nem sok minden változott, háborúk mindig voltak és lesznek, az ellenség mindig jött, akkor is, most is. Zongoraszóló metal alapokra – ilyen azt hiszem a NevergreeN-ben nem volt! Mély basszus-bariton ének, Peter Steele-i mélységek."


 Szemekben a remény


BM: „Rengeteg hiábavaló háború történt az elmúlt 100 évben az idióta politikusok miatt, a legvéresebbek nem is olyan régen, s annak sajnos mi is szemtanúi lehettünk. Ez a dal azokról a szerencsétlen, kihasznált emberekről szól, akiket elhurcoltak, hogy mások piszkos háborúit játssz- szák végig.'

 Gyilokjáró


MM: „Ezt én monumentális power doomba oltott AOR-nak hívom. Középtempó, nehézsúly. Moti (Kovács Tamás) öli a dobokat. Magasabb az ének, mint a többi dalban. Nagyon megdörren, mint az új lemez összes dala, ez Nikola Mijic hangmérnök munkáját dicséri, valamint a szabadkai Kesler stúdiót.”



EVERYTHING'S COMING UP ROSES


BM: „A Wonderful Life - után második Black feldolgozásunk. Régóta szerettük volna átgyűrni a mi 'szájízünk' szerint, de csak most került rá sor. Sajnos művész (Aka Colin Vearnconbe - MZ megj.) nemrég autó-balesetben elhunyt. Ezzel is tisztelgünk az emléke előtt."







NEVERGEEN:


KOVÁCS 'MOTI" TAMÁS - DOBOS,

MATLÅRY MIKLÓS - BILLENTYÜS,

BOB MACURA - ÉNEKES/BASSZUSGITÁROS,

NENAD NEDELJKOVIC - GITÁROS


HAMMER WORLD - MATLÅRY MIKLÓS




Saturday 15 December 2012

Nevergreen közlemény - Fontos!


Bob Macura - Nevergreen

Sajnálattal közöljük hogy Bob Macura december 14.én vírusos torokgyulladást kapott mely 40 fokos lázzal jelentkezett.

Erre való tekintettel a Nevergreen zenekar kénytelen az Erdélyi turnét az Erdélyi szervezőkkel tartott megbeszélés alapján március vagy április havára halasztani. 

A turné új dátumáról a közönség értesítve lesz a médián át, valamint az interneten, többek között ezen a "facebook esemény" oldalon is. Megértéseteket köszönjük.

Matláry Miklós


Nagyon sajnálom a mini turné elhalasztását, nagy kedvem lett volna ismét zenélni nektek .

Nagyon magas láz, amit a torokgyulladás okozott,teljesen az ágyhoz kötött . 

Valamiért , nekem személy szerint , mindig is az Erdélyi koncertek a legkedvesebbek és ígérjük hogy nemsokára bepótoljuk a lemondott bulikat .

A szervezőknek köszönöm a lelkesedést és az erőfeszítéseket.

Üdv az összes NG rajongónak és a barátainknak .


Bob Macura


Az elhalasztott koncertet megelőző interjú:


“Hálás és igényes a határon túli magyar közönség” – Interjú a Nevergreen zenekar tagjaival a sepsiszentgyörgyi fellépésről


Ritkán kerül sor Erdélyben Nevergreen koncertre, ezért nagy eseménynek számít a december 17-i sepsiszentgyörgyi Rockkarácsony, ahol a gyergyói Damned és a szentgyörgyi Kráter után fellép a legendás zenekar. Gótikus-doom zenéjük és tartalmas szövegeik sok magyar fiatallal szerettették meg a rockzenét.  Ebből az alkalomból kérdeztük meg a zenekar tagjait, Matláry Miklós billentyűst és Bob Macura énekes-basszusgitárost.

Nemes Előd: Járt már Sepsiszentgyörgyön a Nevergreen zenekar emlékezetetek szerint? 

Matláry Miklós és Bob Macura:  A Nevergreen még soha nem járt Sepsiszentgyörgyön, annak ellenére hogy már sok  erdélyi városban koncertezett az utóbbi tizenvalahány évbe,n Erdélyben igen sok nyári fesztiválon, évente legalább 2 – 3 on. Ideje volt Sepsiszentgyörgyre, Erdély egyik patinás városába is eljönnünk, egyébként Erdélyt nagyon szeretjük, ez egy nagyon jellegzetes világ, nagyon hálás rock közönséggel.

Nemes Előd: Gyakran jártok határon túli magyar településekre koncertezni? Ti magatok is délvidéki magyarok vagytok, mennyiben más a határon túli magyar közönségnek játszani?

Matláry Miklós és Bob Macura:  A Nevergreen egy nemzetközi jellegű magyarországi – vajdasági – szerbiai zenekar, tagjai a magyarországi dobos kivételével vajdaságiak, köztük vajdasági magyarok és vegyes házasságból származó vajdaságiak is találhatóak. A zenekar a legnépszerűbb Magyarországon és Erdélyben, továbbá jól ismert Vajdaságban és ismerik Szlovákiában – Felvidéken, Szerbiában, Horvátországban, Boszniában. Nagyon vegyes közönségünk van, játszottunk és játszunk elsősorban magyar, de román, szerb, horvát közönségnek is. Ezért a dalok megvannak minden lemezünkön két változatban, magyarul és angolul. Igyekszünk minél többet koncertezni, minél több emberhez eljuttatni a zenénket. A határon túli magyar közönségre jellemző, hogy rendkivül hálás és igényes zeneileg. Ez az erdélyi közönségre még kifejezetebben érvényes.

Nemes Előd: Hogyan fogadták a rajongók az új lemezt és a szintén újdonságnak számító énekesnőt?


Matláry Miklós és Bob Macura: A Nevergreennek van egy tábora, ez a tábor mindig jól fogadja az új lemezeket, de szeretnénk ezt a tábort szélesíteni, népszerűsíteni a rock – metal zenét, ezt hivatásnak is érezzük, meg létszükségletnek is, mivel az utobbi időkben a teljesen elkommerszesedett média egy devalvált, hamis kulturértékrendszert erőszakolt rá az emberekre. Tina, az énekesnő már nem számít annyira újdonságnak, két lemezen énekelt idáig opera betéteket, az Új Birodalmon és a Karmageddonon, de már az ezek előtti  Erős, mint a halál lemezen is énekelt pár back ground vokált, mint előtte Bencsik Tamara. Azóta nagyobb szerepet kapott az opera ének betétekkel, ezt fogja csinálni a következő lemezen is, ami valamikor a jövő év elején jelenik meg. A közönség jól fogadta és a Nevergreen részeként értelmezi.

Nemes Előd: Milyen koncertprogramra számíthatunk az este folyamán? Sok lemezről kell játszani…

Matláry Miklós és Bob Macura: Nehéz választás volt, olyan szempontból hogy sok nagy és kedvenc dalt le kellett hagyni, de hát a műsoridő meghatározott, nekünk meg már elég sok lemezünk van, szám szerint tíz stúdiólemez. Igyekeztünk egy Nevergreen életművet átfogó műsort összeállitani a legnagyobb slágerekből, de azért hangsúllyal az Új Birodalom és a legutóbbi Karmageddon lemezeken, hiszen a Karmageddonnak nem volt lemezbemutatója Erdélyben, ezt a Karácsony előtti december 15. – 16. – 17. – i erdélyi turnét Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön át így is fel lehet fogni. Kérjük a közönséget, hogy kövessék az infókat a Nevergreen hivatalos facebook oldalon át:
http://www.facebook.com/nevergreen.hu

Nemes Előd: Köszönjük a válaszokat, szeretettel várunk Sepsiszentgyörgyre!


Labels

-Scorpions 15th anniversary 1845 20 2012 2013 2014 2017 25 50 A AC/DC ACT 1 Adieu Alive Alone Amerika Ámok Amon Amarth and Anette Olzon Angel apokalipszis ARCH ENEMY As Asche asszony Auf Wiedersehen Avant band Beast Beat Beauty Because We Can Beyond The Black black Blind Guardian Blonde Blutengel BOB MACURA Bon Jovi Brothers In Arms Budapest Butterfly Casketgarden celebrates Celebrating Celtic changes Children chords Chris Broderick Christian Christian Epidemic Christmas City Cityrocks2019 Cold Coldplay Colours In The Dark Comalies coming coming soon Cover Danger Mouse Dangerous Dark Dark Adrenaline Deep Purple Def Leppard Depeche Mode Dermedt angyal szárnyán - Tired Wings of Doom Deutschland Dire Straits Disturbed doom Du hast Eagle Earth Edgar Alen Poe Egyesült Magyar Ifjúság Elements ELHALASZTOTT Eluveitie ember EMI ­En End Of Time Enjoy the Silence Enter Enter Sandman Epona ERDÉLY Etrezomp-­Ni Kelted Europe Evanescence Everyone Eye for An eye Fairy Faster feat featuring fegyelem festival Feuer feri Finnland first single Flies Floor Jansen Friday frozen ft ft. ft. Dave Pirner Fullmoon Funeral Metal game over Germany Gévaudan Gitro Gitro's bloglines Good Goodbye gothic Gregorian Gyász Gyöngyhajú lány háború Halflife halloween halottak napja HAMMER WORLD HAMMERFALL Happy New Year Hard Hate Heaven's A Lie Helsinki Vampires HIM holló Howard Jones I don't speak Human I Get I Give Ich Will illusion Imaginaerum imperium in In a Reverie In For A Kill Invisible Iron Maiden is Jack O'Lantern Jesus Jimmy Fallon Joakim Brodén Joey Tempest John Norum Johnny Cash Jon Lord Kalapács és az Akusztika Kalapács József Karliene Karmacode KARMAGEDDON Két világ közt Kids Kóbor János KOLOZSVÁR KONCERT KOVÁCS 'MOTI" TAMÁS küzdjél Lacuna coil Layers Leander Rising lirycs loneliness Lost Paradise Louhimo love M Macbeth Man Marian MAROSVÁSÁRHELY MATLÁRY MIKLÓS Mecky meeting Megadeth mennydörgés Merry Messiah Messiás Metal Metallica Mike Oldfield Miklós Matláry mindenszentek MLM MOBY DICK Mom Monarchia Mono Inc. Mother Mother Earth moto music My Immortal nagykoncert Nature NENAD NEDELJKOVIC Never Enough Never Too Far Nevergreen new album new empire New Year's Day New York NIGHTWISH Nine Inch Nails Noodle Noora Nothing O fortuna Of Old Omega Omen OMNIA on One Orion's Reign PaganFolk Paradise Paradise Lost Personal Pokolgép Poodle Powerwolf Primo project Pursuit Q-Music rain Rammstein RED remains requiem Ria Rise rock rockgyémántok Rose Ruckwarts RückWärtS Sabaton Sacrament Salvus Second SEPSISZENTGYÖRGY Shallow Life Sharon den Adel Shot in the Dark show Silence Simon & Garfunkel Sin Sinéad Soile Sonata Arctica Sonata Artica Song Songs Sonne Soul Asylum Sound Sportpaleis Antwerp Stigmata Sunset Susanna Szemet szemért Szent Péter Sziget szimfonikus Tale Tarja Tarja Turunen Teaser temető the The 69 Eyes The Bards Song The best of The Dance The final countdown The Heart of Everything The HU The Konstellation The Phantom of the Opera The Raven The Silent Force The Sisters Of Mercy The Unforgiving Time titkos To Too Touch Tragic Idol tragical Trailer Transilvania Tree Trip the darkness Tubular Beats Turunen Two Worlds and I Type 0 Negative Type O Negative U2 UDO Uncommon Man Unplugged Van Canto Vendetta Version Victim Of Ritual Victoria Vikings Virrasztók Warrior We We Sell The Dead We Wish what What About Now when a blind man cries White Dove Whole World Is Watching Wings Winter Wisdom Within Temptation Woman Women World and Fantasy You youtube zene Zu