Saturday 15 December 2012

Nevergreen közlemény - Fontos!


Bob Macura - Nevergreen

Sajnálattal közöljük hogy Bob Macura december 14.én vírusos torokgyulladást kapott mely 40 fokos lázzal jelentkezett.

Erre való tekintettel a Nevergreen zenekar kénytelen az Erdélyi turnét az Erdélyi szervezőkkel tartott megbeszélés alapján március vagy április havára halasztani. 

A turné új dátumáról a közönség értesítve lesz a médián át, valamint az interneten, többek között ezen a "facebook esemény" oldalon is. Megértéseteket köszönjük.

Matláry Miklós


Nagyon sajnálom a mini turné elhalasztását, nagy kedvem lett volna ismét zenélni nektek .

Nagyon magas láz, amit a torokgyulladás okozott,teljesen az ágyhoz kötött . 

Valamiért , nekem személy szerint , mindig is az Erdélyi koncertek a legkedvesebbek és ígérjük hogy nemsokára bepótoljuk a lemondott bulikat .

A szervezőknek köszönöm a lelkesedést és az erőfeszítéseket.

Üdv az összes NG rajongónak és a barátainknak .


Bob Macura


Az elhalasztott koncertet megelőző interjú:


“Hálás és igényes a határon túli magyar közönség” – Interjú a Nevergreen zenekar tagjaival a sepsiszentgyörgyi fellépésről


Ritkán kerül sor Erdélyben Nevergreen koncertre, ezért nagy eseménynek számít a december 17-i sepsiszentgyörgyi Rockkarácsony, ahol a gyergyói Damned és a szentgyörgyi Kráter után fellép a legendás zenekar. Gótikus-doom zenéjük és tartalmas szövegeik sok magyar fiatallal szerettették meg a rockzenét.  Ebből az alkalomból kérdeztük meg a zenekar tagjait, Matláry Miklós billentyűst és Bob Macura énekes-basszusgitárost.

Nemes Előd: Járt már Sepsiszentgyörgyön a Nevergreen zenekar emlékezetetek szerint? 

Matláry Miklós és Bob Macura:  A Nevergreen még soha nem járt Sepsiszentgyörgyön, annak ellenére hogy már sok  erdélyi városban koncertezett az utóbbi tizenvalahány évbe,n Erdélyben igen sok nyári fesztiválon, évente legalább 2 – 3 on. Ideje volt Sepsiszentgyörgyre, Erdély egyik patinás városába is eljönnünk, egyébként Erdélyt nagyon szeretjük, ez egy nagyon jellegzetes világ, nagyon hálás rock közönséggel.

Nemes Előd: Gyakran jártok határon túli magyar településekre koncertezni? Ti magatok is délvidéki magyarok vagytok, mennyiben más a határon túli magyar közönségnek játszani?

Matláry Miklós és Bob Macura:  A Nevergreen egy nemzetközi jellegű magyarországi – vajdasági – szerbiai zenekar, tagjai a magyarországi dobos kivételével vajdaságiak, köztük vajdasági magyarok és vegyes házasságból származó vajdaságiak is találhatóak. A zenekar a legnépszerűbb Magyarországon és Erdélyben, továbbá jól ismert Vajdaságban és ismerik Szlovákiában – Felvidéken, Szerbiában, Horvátországban, Boszniában. Nagyon vegyes közönségünk van, játszottunk és játszunk elsősorban magyar, de román, szerb, horvát közönségnek is. Ezért a dalok megvannak minden lemezünkön két változatban, magyarul és angolul. Igyekszünk minél többet koncertezni, minél több emberhez eljuttatni a zenénket. A határon túli magyar közönségre jellemző, hogy rendkivül hálás és igényes zeneileg. Ez az erdélyi közönségre még kifejezetebben érvényes.

Nemes Előd: Hogyan fogadták a rajongók az új lemezt és a szintén újdonságnak számító énekesnőt?


Matláry Miklós és Bob Macura: A Nevergreennek van egy tábora, ez a tábor mindig jól fogadja az új lemezeket, de szeretnénk ezt a tábort szélesíteni, népszerűsíteni a rock – metal zenét, ezt hivatásnak is érezzük, meg létszükségletnek is, mivel az utobbi időkben a teljesen elkommerszesedett média egy devalvált, hamis kulturértékrendszert erőszakolt rá az emberekre. Tina, az énekesnő már nem számít annyira újdonságnak, két lemezen énekelt idáig opera betéteket, az Új Birodalmon és a Karmageddonon, de már az ezek előtti  Erős, mint a halál lemezen is énekelt pár back ground vokált, mint előtte Bencsik Tamara. Azóta nagyobb szerepet kapott az opera ének betétekkel, ezt fogja csinálni a következő lemezen is, ami valamikor a jövő év elején jelenik meg. A közönség jól fogadta és a Nevergreen részeként értelmezi.

Nemes Előd: Milyen koncertprogramra számíthatunk az este folyamán? Sok lemezről kell játszani…

Matláry Miklós és Bob Macura: Nehéz választás volt, olyan szempontból hogy sok nagy és kedvenc dalt le kellett hagyni, de hát a műsoridő meghatározott, nekünk meg már elég sok lemezünk van, szám szerint tíz stúdiólemez. Igyekeztünk egy Nevergreen életművet átfogó műsort összeállitani a legnagyobb slágerekből, de azért hangsúllyal az Új Birodalom és a legutóbbi Karmageddon lemezeken, hiszen a Karmageddonnak nem volt lemezbemutatója Erdélyben, ezt a Karácsony előtti december 15. – 16. – 17. – i erdélyi turnét Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön át így is fel lehet fogni. Kérjük a közönséget, hogy kövessék az infókat a Nevergreen hivatalos facebook oldalon át:
http://www.facebook.com/nevergreen.hu

Nemes Előd: Köszönjük a válaszokat, szeretettel várunk Sepsiszentgyörgyre!


Friday 14 December 2012

End Of Time - Lacuna Coil



You built your life
Above the sin
You hold my hand
Before the end comes
Forgiving me
For what I've done till the end of days

Cause I belong to you
Cause I am part of you
I am dying in your arms
It's time to go
I can make it through

I've come to realize
Tonight my dear the end of time
Is not so far away
We cannot pray to save our lives

I can feel you and
I think that everything you wanted in me
Was the mirror of your dreams
But I couldn't believe what you'd say

As I belong to you
My flesh and blood in you
I am burning in this fire
It's time to go
I can make it through

I've come to realize
Tonight my dear the end of time
Is not so far away
We cannot pray to save our lives
I've come to realize
Tonight my friend the end of time
Is not so far away
We cannot pray to save our lives

I'm coming home again
And now I know where I belong
Reeling from my instincts
Cause I realize I'm not alone

I've come to realize
Tonight my dear the end of time
Is not so far away
We cannot pray to save our lives
I've come to realize
Tonight my friend the end of time
Is not so far away
We cannot pray to save our lives


Tuesday 11 December 2012

Nevergreen - Transilvania 2012



Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy

A jövő héten egy 3 állomásos erdélyi miniturnéra indul a Nevergreen. A csapat legutóbbi albuma az év elején jött ki Karmageddon címmel.


"És végre eljött a pillanat, amire egész este nagyon sokan vártak. A Nevergreen végre színpadra lépett. Bevallom őszintén, már a soundcheck alattletaglózott Tina orgánuma (egy ilyen képzett hang, hangosítás nélkül is erős), és bár lemezen tetszett a női énekessel megerősített Nevergreen, valahol volt benne egy enyhe félelem, hogy ez élőben nem fog akkorát ütni. Tévedtem, mindamellett, hogy kellett némi ráhangolódás.

Furcsa, mégis hatalmas élmény volt így hallani a régi dalokat, az új szerzeményeknél pedig teljesen természetesnek hat, hogy nem csak Bob énekel. Minden klasszikus terítékre került, az Új sötét kor alatt már én sem bírtam magammal (ekkor már alig volt hangom, az Ámoknál már egyáltalán nem…) és immáron „haj nélkül” headbangelésbe kezdtem. Semmi nem maradt ki, minden olyan dal elhangzott, amit egy valamirevaló Nevergreen rajongó várhatott. Annyi év után sem lehet megunni ezt a zenét.


Ez az este valóban egy ünnep volt, az új lemezt és a régi, sokunk számára feledhetetlen dalokat ünnepeltük. A hangzás minden szempontból rendben volt, a Frozen alatt felvonultatott hastáncos lányok koreográfiája is beleillett az est hangulatába. Látszott azért, hogy volt néhány „első koncertes” is a közönség soraiban, hisz a visszázás nem maradt abban az Ámok után sem…pedig oly sok év után sem változott a szokás, ha lemegy az Ámok, a függöny is legördül, még, ha nem is szó szerint."



Az erdélyi koncertek:

12/15 (szombat) - Kolozsvár, Irish&Music Pub, további zenekarok: Voices of Silence, Stormbridge

12/16 (vasárnap) - Marosvásárhely, Jazz & Blues Club, további zenekarok: Kontrax, Elendil (Nightwish programmal), Matahari.

12/17 (hétfő) - Sepsiszentgyörgy, Excalibur (volt Dózsa György klub)


www.facebook.com/nevergreen.hu


Friday 30 November 2012

Tarja Turunen Is A Mom!


Metal Shock Finland reports:

"On Wednesday (November 28th), singer TARJA TURUNEN (ex-NIGHTWISH) published on her official Facebook page, a picture which caused a wild rumor mill. In the picture (see below) she holds in her arms a small baby. 

“Is time to go to the airport. In few days a new tour will start in Germany :) It will be a very special one for us indeed. See you all very soon!”, Turunen wrote.

Now Turunen’s spokeswoman confirms that the woman in the picture is really Tarja Turunen, with her husband Marcelo Cabulin‘s child.

“The baby is their biological child”, Turunen spokeswoman Taija Holm confirms to Iltalehti.

The former Nightwish singer managed to keep secret her pregnancy, up to the end."

Tarja previously announced that, unfortunately, the string of Christmas concerts with her new project HARUS were cancelled due to unexpected family reasons.

Tarja will now be performing the previously scheduled dates with her quartet, which includes Mervi Myllyoja (violin), Max Lilja (cello) and Janne Hovi (piano).  If you have already bought your ticket for the Harus concert, your ticket is valid for quartet concert. Pre-sale for the upcoming shows is available at Menolippuand Lippupalvelu.




Tarja Quartet dates include:

December:

12 - Savonlinna, Finland - Savonlinnan Tuomiokirkko
13 - Haapajärvi, Finland - Haapajärven Kirkko
14 - Kuhmo, Finland - Kuhmo-talo
15 - Alajärvi, Finland - Alajärven Kirkko
16 - Oulu, Finland - Madetojan sali
17 - Rovaniemi, Finland - Rovaniemen Kirkko
19 - Pori, Finland - Keski-Porin Kirkko
20 - Vaasa, Finland - Mustasaaren Kirkko
21 - Espoo, Finland - Espoon kulttuurikeskus
22 - Jämsä, Finland - Jämsän Kirkko 



Tarja and Mike Terrana (ex-RAGE), with orchestra and choir, have announced the first dates for their Beauty And The Beat World Tour 2013, taking place in April/May.  Confirmed dates include:

April:

6 - Kongresové Centrum - Zlin, Czech Republic
7 - Kongresové Centrum - Prague, Czech Republic
11 - Sala Palatului - Bucharest, Romania 

The first Beauty And The Beat concert took place at the Roman Amphitheatre in Plovdiv, Bulgaria, in September 2011. The setlist included songs from Tarja's solo career, Nightwish covers, and classical pieces.

Video footage can be seen below:   


Bravewords  

Tarja Turunen (EX-NIGHTWISH) énekesnőnek 
kisbabája született


Az új szólóalbum a jövő nyár végére várható

Az ex-Nightwish pacsirta Tarja Turunennek megszületett az első gyermeke, és erről az örvendetes eseményről csak annak köszönhetően szerezhettünk tudomást, hogy szerdán az énekesnő kitett a Facebook oldalára egy fotót, amelyen már a babával látható.

"Ideje elindulni a reptérre. Pár nap múlva indul az új turné Németországban. Ez tényleg egy különleges körút lesz." - írta Tarja a fotó mellé.

Az énekesnő sajtósa később megerősítette, hogy a képen Tarja valóban az első gyermekét tartja a kezében. Ismeretes, hogy a jelenleg Buenos Airesben élő Tarja férje, Marcelo Cabuli egyben a menedzsere is. Gratulálunk nekik a babához!

Ami Tarja új szólóalbumát illeti, azon továbbra is folyik a munka, a lemez megjelenése a jövő nyár végére várható.

Miután Anette Olzon kikerült a Nightwishből, természetesen Tarját is megkérdezték, hogy gondol-e a visszatérésre, de erre ő csak viccesen ennyit mondott:

"Abban az esetben csatlakoznék újra a Nightwish-hez, ha az összes tag lecserélődne, akárcsak a banda menedzsmentje."

Tarja azt is hozzátette, hogy cseppet sem lepte meg Anette távozása.




Two Worlds and I - Leander Rising - Sharon den Adel (Within Temptation) and Chris Broderick (Megadeth)



You are the patch of sky
When the city clouds my eyes
A tower reaching high
On plain lies

Two worlds and I am running in between them
Two worlds and I am trying to find a meaning
I've cried them out, cried all my tears
Said all the words, You ask for more
You ask I can not give

I've turned up places, seen the faces
I forget and I erase them
You know I'll never change
The way I am, it stays the same
I tried to live the life they had
To stop them saying I was mad
This can't be me
And it will never be

It all burns in me, brighter when you're near me
But shadows kill the sun, when you are gone

Acoustic guitar solo: Attila Vörös

Sun or rain, against the grain
You showed me the man I am
My hands are tied with human pride
But they are made to touch the sky

I'm not the type to regret
What I say, or how I act
I know I'll never change
This is me, and I'll stay the same
In your shelter I am safe
When they come to stain my name
This can't be me, and it will never be

It all burns in me, brighter when you're near me
But shadows kill the sun, when you are gone

Violin Solo: Jozzy
Electric Guitar Solo: Attila Vörös

I have to leave, but I believe
That you are here waiting for me
Can I ask you to give up on your self
'cause I might not come back

Born in light, I'll die tonight
And set fire to the night

I tried to live the life they had
To stop them saying I was mad
This can't be me
And it will never be

It all burns in me, brighter when you're near me
But shadows kill the sun, when you are gone  



Te vagy az otthonom
A közeledő égbolton,
Végtelen torony
A horizonton. 

Két világ közt, én haldoklom és élek.
Két világ közt, ha szemedbe nézek érzem,
Minden könnyem elsírtam már.
Ne nézz rám, én mindent,
Én mindent kimondtam már.

Bárhol jártam hazatértem,
Vártál rám, én megbékéltem.
Tudod nem változom,
Ilyen vagyok és maradok.
Én megprobáltam köztük élni,
Többe nem a fényben élni.
Nem én vagyok, s többe nem is akarom.

Én látlak, árnyak, tudom megtalállak.
A félelem beszél, mikor kialszik a fény.

Széllel szembe biztál bennem.
Oly nehéz, túl nehéz
Gyökerek nélkul fának lenni,
Ágak nélkül égig érni.

Hazudtam, te hittél nekem,
Megbánás, nem az erényem,
Tudom nem változom,
Ilyen vagyok, voltam és maradok.
Rejtsél el , ők rám vadásznak,
Vigyázz rám, ők tovább állnak,
Nem én vagyok, s többé nem is akarom.

Én látlak, árnyak, tudom megtalállak.
A félelem beszél, mikor kialszik a fény.

Nem adom fel, nem amig látsz,
Életben tart, hogy valahol vársz.
Hiába kérlek, többe ne engedj el,
Tudod , hogy mennem kell.

Fényből jöttem, fénybe vágyom,
Kerestek majd, de nem találtok.

Én megpróbáltam köztuk élni,
Többe nem a fénybe nézni.
Nem én vagyok, s többe nem is akarom
Én látlak, árnyak, tudom megtalállak.
A félelem beszél, mikor kialszik a fény.





Monday 1 October 2012

Nightwish and Anette Olzon have decided to part company


Another chapter of the Nightwish story has ended today. Nightwish and Anette Olzon have decided to part company, in mutual understanding, for the good of all parties involved.

In recent times it has become increasingly obvious that the direction and the needs of the band were in conflict, and this has led to a division from which we cannot recover.

Nightwish has no intention of cancelling any upcoming shows, and as a result we have decided to bring in a substitute vocalist starting in Seattle 1.10.2012. Her name is Floor Jansen from The Netherlands (ex-After Forever, ReVamp), and she has graciously stepped in to help us complete the Imaginaerum world tour.

We are all strongly committed to this journey, this vehicle of spirit, and we are sure that this will lead to a brighter future for everyone.
We forever remain excited about the adventures to come, and we are extremely proud of the two beautiful albums and the wonderful shows we shared together.

NIGHTWISH & Anette Olzon 

Floor Jansen

A Nightwish történetében újabb fejezet zárult le ma. A Nightwish és Anette Olzon úgy döntöttek, hogy útjaik elválnak egymástól, mindkét fél érdekében, közös megegyezéssel.

Az elmúlt időszakban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a bandatagok céljai és igényei összeegyeztethetetlenné váltak, és ez már egy olyan ellentétig fajult el, amelyre nem találunk megoldást.

A Nightwish nem kíván egyetlen eljövendő koncertet sem törölni, ezért úgy döntöttünk, hogy a 2012. októberi elsejei Seattle-i koncerttel kezdve egy beugró énekessel folytatjuk a turnét. Az énekesnő, aki az Imaginaerum turnén kisegít minket, a holland Floor Jansen (ex-After Forever, ReVamp) lesz.
Mind nagyon elkötelezettek vagyunk az út iránt, és mind biztosak vagyunk abban, hogy a jövő mindenki számára fényesebb lesz így.

Örökké lelkesítenek az új kalandok, és rendkívül büszkék vagyunk arra a két gyönyörű albumra és számtalan csodálatos show-ra, amit megoszthattunk egymással.

NIGHTWISH & Anette Olzon





Sunday 16 September 2012

Kalapács József - 50 - Életmű!



Életmű koncert 2012.09.14.-én volt!

Egészen az 1980-as évek első feléig teljesen ismeretlen volt a magyar rockzenei életben. Énekesi karrierjét a Speed nevű iskolai zenekarban kezdte, majd 1982-ben egy Pokolgép koncert végén odasétált a zenekar tagjaihoz egy barátjával, Németh Lászlóval, hogy szeretne velük zenélni, egészen konkrétan énekelni. Ekkor még az együttes teljesen ismeretlen volt, nem sok koncerten voltak túl, akkoriban a basszusgitáros Paksi Endre énekelt. Józsit bevették a bandába és egészen 1990-ig a Pokolgép énekese volt, amely a '80-as évek legnépszerűbb magyar heavy metal együttese lett. Énekelni már a Pokolgép tagjaként kezdett tanulni olyan neves énektanároknál, mint Ákos Stefi, Szendrő Mária, Cseh Kató. A zenekar mellett zenés színházi darabokban (rockoperákban és musicalekben) is szerepeket kapott.


1982 és 1990 között rengeteg koncerten lépett fel a Pokolgéppel, több lemezt (Totális metál 1986, Pokoli színjáték 1987, Éjszakai bevetés 1989, Metál az ész 1990, Koncert 1990) is kiadtak, amelyek összességében több százezer példányban keltek el. 1990-ben a Pokolgép két részre szakadt, mert a két gitáros Kukovecz Gábor és Nagyfi László nem tudtak dűlőre jutni azzal kapcsolatban, hogy a zenekar milyen zenét játszon (Nagyfi Laci mindig is keményebb zenét akart játszani), ezért Nagyfi Laci és Kalapács Józsi 1990-ben elhagyta a zenekart és megalakították az Oment. Kalapács ebben a zenekarban énekelt 2000-ig.


1996-ban szólóalbuma jelent meg Kalapács címmel. Majd az Omen után saját neve alatt szervezett zenekart. Első lemezük még a korai kiadatlan Pokolgép dalok gyűjteménye volt, de a Kalapács zenekar 2002 óta rendszeresen adja ki önálló albumait és folyamatosan koncertezik. Az együttes a példakép Judas Priest előtt is fellépett annak budapesti koncertjén.


2005-ben ex-Edda tagokkal megalakította a Hard zenekart, melyben a korábbiaktól eltérően hard rockot énekelt. A sikeres formáció önálló fellépései mellett a Deep Purple előzenekarként is helyt állt. Egy maxi/bemutatkozó demó lemez mellett 2 album jelent meg, több tagcsere után 2009 januárjában énekes és tulajdonképpen névcsere (Hard -> H.A.R.D.) történt, az új énekes Björn Lodin svéd hard rock énekes lett.


2009-ben Kalapács és az Akusztika néven új zenekart alapított, amellyel részben korábbi együtteseinek dalait játssza akusztikus hangszereléssel, részben megzenésített verseket és Kormorán-dalokat. Bővített formációja a Rudán Joe Akusztik és a Kormorán Memory Band tagjaival kiegészült Szelíd Metálosok Orchestra.


2012 szeptemberében Félszáz év totál, harminc év metál mottóval életművét összefoglaló koncertet fog adni, a különböző blokkokban jelenlegi és korábbi együtteseinek tagjai közreműködnek.



Diszkográfia:

Pokolgép 
  • Totális metál (1986)
  • Pokoli színjáték (1987)
  • Éjszakai bevetés (1989)
  • Metál az ész (1990)
  • Koncertlemez (1990) - koncertalbum
  • Best of "Régi" Gép (1995) - válogatás
  • Utolsó merénylet (1995) - koncertalbum
Omen 
  • Feketében (1991)
  • Brutális tangó (1992)
  • Anarchia (1993)
  • Jelek (1994)
  • Koncert (1994) - koncertalbum
  • Idegen anyag (1997)
  • Best of Omen (2004) - válogatás
Szóló 
  • Kalapács (1996)
Kalapács
  • Első merénylet (2000) - korai Pokolgép dalok
  • Ösztön (2002)
  • Totem (2003)
  • Keresztes háború (2005)
  • Életreítélt (2006)
  • Mítosz (2008)
  • Apokalipszis (2009)
  • Dühös nemzedék 2000-2010 (2010) - válogatás
  • Poklok és Mennyek között (2012)
Hard 
  • Égni kell (2005) - EP
  • Égi jel (2005)
  • 100% HARD (2007)
Kalapács és az Akusztika 
  • Akusztikum Hungarikum (2011)


Tuesday 11 September 2012

Paradise



Within Temptation Friday - Paradise

Within Temptation celebrates the 15th anniversary of the band. Besides "Within Temptation Friday ', the band has more great things in perspective as part of their anniversary year.

On 13 November, Within Temptation unique unique concert, 'Elements', give.Elements will take place in the Sportpaleis Antwerp and is powered by Q-Music.

Ticket sales have already started and breaks all sales records of the band.Tickets are still available via Proximus Go For Music . 

Watch the trailer for Elements here . 

For more information about Within Temptation .


Within Temptation Friday - Paradise (HUN)

Within Temptation zenekar idén ünnepli a 15. évfordulóját   . A "Within Temptation Péntek" c. projekt mellett, a zenekar több nagy dolgokat a tervez megvalósítani a jubileumi év részeként.

November 13-án, a Within Temptation egyedi és egyedülálló "Elements" c. koncertet fog adni Antwerpenben  a Q-Music szervezésével.

Jegyértékesítés már megkezdődött,  minden eddigi eladási rekordját megdöntötte a zenekar, ennek ellenére még előjegyezhetőek koncertjegyek:  Proximus Go For Music . 

Nézd meg az  Elements "pótkocsit"  itt . 

További információt a Within Temptation weblapjáról érhetsz el.





When she was just a girl
She expected the world
But it flew away from her reach so
She ran away in her sleep

And dreamed of
Para-para-paradise,
Para-para-paradise,
Para-para-paradise
Every time she closed her eyes

2 x
Para-para-paradise,
Para-para-paradise,
Para-para-paradise
Oh oh oh oh oh oh-oh-oh-oh

And so lying underneath those stormy skies
She'd say, "oh, ohohohoh I know the sun must set to rise"

This could be
Para-para-paradise,
Para-para-paradise,
Para-para-paradise
Oh oh oh oh oh oh-oh-oh-oh

This could be
Para-para-paradise,
Para-para-paradise,
Para-para-paradise
Oh oh oh oh oh oh-oh-oh-oh




Friday 31 August 2012

The Raven

First published in 1845

Once upon a midnight dreary, while I pondered weak and weary,
Over many a quaint and curious volume of forgotten lore,
While I nodded, nearly napping, suddenly there came a tapping,
As of some one gently rapping, rapping at my chamber door.
`'Tis some visitor,' I muttered, `tapping at my chamber door -
Only this, and nothing more.'

Ah, distinctly I remember it was in the bleak December,
And each separate dying ember wrought its ghost upon the floor.
Eagerly I wished the morrow; - vainly I had sought to borrow
From my books surcease of sorrow - sorrow for the lost Lenore -
For the rare and radiant maiden whom the angels named Lenore -
Nameless here for evermore.

And the silken sad uncertain rustling of each purple curtain
Thrilled me - filled me with fantastic terrors never felt before;
So that now, to still the beating of my heart, I stood repeating
`'Tis some visitor entreating entrance at my chamber door -
Some late visitor entreating entrance at my chamber door; -
This it is, and nothing more,'

Presently my soul grew stronger; hesitating then no longer,
`Sir,' said I, `or Madam, truly your forgiveness I implore;
But the fact is I was napping, and so gently you came rapping,
And so faintly you came tapping, tapping at my chamber door,
That I scarce was sure I heard you' - here I opened wide the door; -
Darkness there, and nothing more.

Deep into that darkness peering, long I stood there wondering, fearing,
Doubting, dreaming dreams no mortal ever dared to dream before;
But the silence was unbroken, and the darkness gave no token,
And the only word there spoken was the whispered word, `Lenore!'
This I whispered, and an echo murmured back the word, `Lenore!'
Merely this and nothing more.

Back into the chamber turning, all my soul within me burning,
Soon again I heard a tapping somewhat louder than before.
`Surely,' said I, `surely that is something at my window lattice;
Let me see then, what thereat is, and this mystery explore -
Let my heart be still a moment and this mystery explore; -
'Tis the wind and nothing more!'

Open here I flung the shutter, when, with many a flirt and flutter,
In there stepped a stately raven of the saintly days of yore.
Not the least obeisance made he; not a minute stopped or stayed he;
But, with mien of lord or lady, perched above my chamber door -
Perched upon a bust of Pallas just above my chamber door -
Perched, and sat, and nothing more.

Then this ebony bird beguiling my sad fancy into smiling,
By the grave and stern decorum of the countenance it wore,
`Though thy crest be shorn and shaven, thou,' I said, `art sure no craven.
Ghastly grim and ancient raven wandering from the nightly shore -
Tell me what thy lordly name is on the Night's Plutonian shore!'
Quoth the raven, `Nevermore.'

Much I marvelled this ungainly fowl to hear discourse so plainly,
Though its answer little meaning - little relevancy bore;
For we cannot help agreeing that no living human being
Ever yet was blessed with seeing bird above his chamber door -
Bird or beast above the sculptured bust above his chamber door,
With such name as `Nevermore.'

But the raven, sitting lonely on the placid bust, spoke only,
That one word, as if his soul in that one word he did outpour.
Nothing further then he uttered - not a feather then he fluttered -
Till I scarcely more than muttered `Other friends have flown before -
On the morrow he will leave me, as my hopes have flown before.'
Then the bird said, `Nevermore.'

Startled at the stillness broken by reply so aptly spoken,
`Doubtless,' said I, `what it utters is its only stock and store,
Caught from some unhappy master whom unmerciful disaster
Followed fast and followed faster till his songs one burden bore -
Till the dirges of his hope that melancholy burden bore
Of "Never-nevermore."'

But the raven still beguiling all my sad soul into smiling,
Straight I wheeled a cushioned seat in front of bird and bust and door;
Then, upon the velvet sinking, I betook myself to linking
Fancy unto fancy, thinking what this ominous bird of yore -
What this grim, ungainly, ghastly, gaunt, and ominous bird of yore
Meant in croaking `Nevermore.'

This I sat engaged in guessing, but no syllable expressing
To the fowl whose fiery eyes now burned into my bosom's core;
This and more I sat divining, with my head at ease reclining
On the cushion's velvet lining that the lamp-light gloated o'er,
But whose velvet violet lining with the lamp-light gloating o'er,
She shall press, ah, nevermore!

Then, methought, the air grew denser, perfumed from an unseen censer
Swung by Seraphim whose foot-falls tinkled on the tufted floor.
`Wretch,' I cried, `thy God hath lent thee - by these angels he has sent thee
Respite - respite and nepenthe from thy memories of Lenore!
Quaff, oh quaff this kind nepenthe, and forget this lost Lenore!'
Quoth the raven, `Nevermore.'

`Prophet!' said I, `thing of evil! - prophet still, if bird or devil! -
Whether tempter sent, or whether tempest tossed thee here ashore,
Desolate yet all undaunted, on this desert land enchanted -
On this home by horror haunted - tell me truly, I implore -
Is there - is there balm in Gilead? - tell me - tell me, I implore!'
Quoth the raven, `Nevermore.'

`Prophet!' said I, `thing of evil! - prophet still, if bird or devil!
By that Heaven that bends above us - by that God we both adore -
Tell this soul with sorrow laden if, within the distant Aidenn,
It shall clasp a sainted maiden whom the angels named Lenore -
Clasp a rare and radiant maiden, whom the angels named Lenore?'
Quoth the raven, `Nevermore.'

`Be that word our sign of parting, bird or fiend!' I shrieked upstarting -
`Get thee back into the tempest and the Night's Plutonian shore!
Leave no black plume as a token of that lie thy soul hath spoken!
Leave my loneliness unbroken! - quit the bust above my door!
Take thy beak from out my heart, and take thy form from off my door!'
Quoth the raven, `Nevermore.'

And the raven, never flitting, still is sitting, still is sitting
On the pallid bust of Pallas just above my chamber door;
And his eyes have all the seeming of a demon's that is dreaming,
And the lamp-light o'er him streaming throws his shadow on the floor;
And my soul from out that shadow that lies floating on the floor
Shall be lifted - nevermore!

Edgar Alen Poe



A holló
(Kosztolányi Dezső fordítása)


Egyszer elmúlt régen éjfél, ültem álmos lámpafénynél,
Régi, bűvös fóliánson tétovázott a kezem,
S hogy nehéz fejem lehajtom, észrevétlen koppan ajtóm,
Roppan félve és sóhajtón, zaj motoz a reteszen;
"Éji vándor", így susogtam, "az babrál a reteszen;
              Az lehet, más senkisem."


Télidő volt, bús december, amilyent nem ért meg ember,
Nőtt az árnyék, lomha tenger, a parázstól veresen.
Lelkem a bánattól óván, olvastam az éji órán,
Hogy feledjem holt Lenórám, fényes-régi kedvesem,
Már az angyalok között van fényes-égi kedvesem,
              Itt lenn nincsen neve sem.


Most a függöny bíbor öble megborzad, zizeg zörögve.
Félelemnek tőre szúrja - fúrja által a szivem.
Nyugtatom és egyre dobban, várok és ver egyre jobban:
"Éji vándor áll ajtómban, az motoz a reteszen.
Éji vendég vár ajtómban, az babrál a reteszen,
              Az lehet, más semmisem."


Hirtelen felbátorultam és hadartam elborultan:
"Megbocsásson jó uram, vagy asszonyom, de azt hiszem,
Álmos, fáradt voltam roppant és az ajtóm csöndbe roppant,
A babráló, halk, lopott hang nem hallatszott sebtiben."
Erre felnyitom az ajtót - szétvigyázva sebtiben: -
              Künn az éj, más semmisem.


A sűrű sötétbe nézek, álmodok vadat, merészet,
Mint az őrült, mint a részeg, bódorogva kétesen.
Csöndes az éjféli óra, szám susogja csak: "Lenóra"
S a visszhang a drága szóra halkan hívja kedvesem,
Hívja-hívja, hívogatja, szólogatja kedvesem -
              A visszhang, más semmisem.


A szobámba már fehéren mentem vissza, forrt a vérem,
Mert az ablak zára koppant, roppant újra érdesen.
"Meg kell tudnom minden áron, hogy mi zörren ott a záron;
Most az ablakot kitárom, az okát megkeresem;
Csöndesülj szív, tébolyult szív, az okát megkeresem:
              Zúg a szél, más semmisem."


Nyílik az ablak s az árnnyal méltóságosan beszárnyal
Óriási lomha szárnnyal egy vén holló peckesen.
S mintha mi se volna ebben, a viharnál sebesebben
A szobám szobrára lebben s úgy ül ott, mint a lesen,
Pallasz szobrán mozdulatlan ül, csak ül, mint a lesen:
              Nem történik semmisem.


Én nevettem őt, hogy ében-tollal talpig feketében
Gőgösen guggolt a szobron és szóltam fölényesen:
"Bár alig van rajtad toll, ó fergeteg-vert csúnya Holló,
Bús heroldhoz vagy hasonló, mondd, mért jöttél, édesem?
Mondd meg nékem, a pokolban hogy neveztek édesem?"
              Szólt a Holló: "Sohasem."


Bámultam, hogy jár a nyelve és folyékonyan, perelve,
Annyi szent, hogy locskaszáju - nem beszél értelmesen;
Mégis furcsa, hogy e bátor csúnyatorku prédikátor
Beröpül az éjszakából, bár nincs semmi oka sem,
A szobám szobrára ül le, bár nincs semmi oka sem
              És úgy hívják: "Sohasem."


És a Holló vár komorlón a fehér és néma szobron
S ez egy szóba lelke rezgett, reszketett rejtelmesen,
Mást se mond, csak ül meredten, meg se rezzen, meg se retten,
Végre halkan ezt rebegtem: "Nem örök a csoda sem;
Minden elszállt, ez is elszáll - nem örök a csoda sem." -
              A madár szólt: "Sohasem."


Felriadtam, mert oly száraz, kurta-furcsa volt e válasz,
"Bamba szajkó", így beszéltem, "nincsen egy ép sora sem.
Bús különc volt a gazdája, biztosan az kapatta rája,
Folyton erre járt a szája és hörgött keservesen.
Benne lelke átka zörgött és hörgött keservesen,
              Hogy már többé: "Sohasem."


Még nevettem, hogy az ében holló ott ül feketében
S párnás, mély zsöllyém elébe görditettem sebesen;
Bojttal-rojttal elmotoztam és a zsibbadt csöndbe hosszan
Tépelődtem, álmodoztam, mért néz e két csodaszem,
Mért mered rám e két sanda, kúsza, kósza csodaszem,
              Mért károgja: "Sohasem."


Lestem a sötét madárra, szótlanul vigyázva-várva,
S a szemével a szivembe szúrt le - fúrt le tüzesen:
Süppedő bársonyra dűltem s a violafény köd-ülten
Lengedezve szállt körültem, himbálgatta mécsesem,
Itten ült ő, itt a párnán, pislogott a mécsesem
              S ah, nem ül le, sohasem!


Most egyszerre száz ezüstből angyalok csapatja füstöl,
Száll a tömjén, cseng a léptük, trilláz a nesz édesen!
"Angyalok, hát végre Isten elküldött, hogy megsegítsen,
Elfeledni régi kincsem, eltemetni kedvesem,
Elfeledni, eltemetni régi-égi kedvesem!"
              Szólt a Holló: "Sohasem."


"Jós! felelj nekem", könyörgök, "bármi légy, angyal, vagy ördög,
Kit szobámba vert az orkán és kisértesz rémesen,
Mondd meg itt e szörnyü házban - hol a Rémekkel csatáztam -
Hol a Borzalom s a Láz van - nincs sebemre moha sem?
Nincs-e, nincs-e ír szivemre? nincs gyógyító moha sem?"
              Szólt a Holló: "Sohasem."


"Jós! felelj nekem", könyörgök, "bármi légy, angyal, vagy ördög,
Kérlek a Mindenhatóra, mondd meg végre kegyesen,
Lát-e engem még a Kedves, aki most a mennybe repdes,
Hajlik-e még e szerelmes szívre régi kedvesem,
Hajlik-e még e szerelmes szívre égi kedvesem?"
              Szólt a Holló: "Sohasem."


"Pusztulj innen a pokolba", orditottam fuldokolva,
Szállj a károgó viharba, vár a bús Éj Partja lenn!
Egy tollad se hagyd itt, vidd el, és ne ölj kétségeiddel!
Károgásodat te hidd el! Ne maradjon nyoma sem!
Tépd ki csőröd a szivemből, ne maradjon nyoma sem!
              Szólt a Holló: "Sohasem."


És a Holló meg se moccan, néz reám meredve hosszan,
A szoborról, a komorról tűz reám két tompa szem.
Úgy ül mint egy omladékon, mélyen alvó éji démon,
A padlón a lámpa vékony sávja himbál csöndesen:
Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen
              S nem virrad meg - sohasem!



Labels

-Scorpions 15th anniversary 1845 20 2012 2013 2014 2017 25 50 A AC/DC ACT 1 Adieu Alive Alone Amerika Ámok Amon Amarth and Anette Olzon Angel apokalipszis ARCH ENEMY As Asche asszony Auf Wiedersehen Avant band Beast Beat Beauty Because We Can Beyond The Black black Blind Guardian Blonde Blutengel BOB MACURA Bon Jovi Brothers In Arms Budapest Butterfly Casketgarden celebrates Celebrating Celtic changes Children chords Chris Broderick Christian Christian Epidemic Christmas City Cityrocks2019 Cold Coldplay Colours In The Dark Comalies coming coming soon Cover Danger Mouse Dangerous Dark Dark Adrenaline Deep Purple Def Leppard Depeche Mode Dermedt angyal szárnyán - Tired Wings of Doom Deutschland Dire Straits Disturbed doom Du hast Eagle Earth Edgar Alen Poe Egyesült Magyar Ifjúság Elements ELHALASZTOTT Eluveitie ember EMI ­En End Of Time Enjoy the Silence Enter Enter Sandman Epona ERDÉLY Etrezomp-­Ni Kelted Europe Evanescence Everyone Eye for An eye Fairy Faster feat featuring fegyelem festival Feuer feri Finnland first single Flies Floor Jansen Friday frozen ft ft. ft. Dave Pirner Fullmoon Funeral Metal game over Germany Gévaudan Gitro Gitro's bloglines Good Goodbye gothic Gregorian Gyász Gyöngyhajú lány háború Halflife halloween halottak napja HAMMER WORLD HAMMERFALL Happy New Year Hard Hate Heaven's A Lie Helsinki Vampires HIM holló Howard Jones I don't speak Human I Get I Give Ich Will illusion Imaginaerum imperium in In a Reverie In For A Kill Invisible Iron Maiden is Jack O'Lantern Jesus Jimmy Fallon Joakim Brodén Joey Tempest John Norum Johnny Cash Jon Lord Kalapács és az Akusztika Kalapács József Karliene Karmacode KARMAGEDDON Két világ közt Kids Kóbor János KOLOZSVÁR KONCERT KOVÁCS 'MOTI" TAMÁS küzdjél Lacuna coil Layers Leander Rising lirycs loneliness Lost Paradise Louhimo love M Macbeth Man Marian MAROSVÁSÁRHELY MATLÁRY MIKLÓS Mecky meeting Megadeth mennydörgés Merry Messiah Messiás Metal Metallica Mike Oldfield Miklós Matláry mindenszentek MLM MOBY DICK Mom Monarchia Mono Inc. Mother Mother Earth moto music My Immortal nagykoncert Nature NENAD NEDELJKOVIC Never Enough Never Too Far Nevergreen new album new empire New Year's Day New York NIGHTWISH Nine Inch Nails Noodle Noora Nothing O fortuna Of Old Omega Omen OMNIA on One Orion's Reign PaganFolk Paradise Paradise Lost Personal Pokolgép Poodle Powerwolf Primo project Pursuit Q-Music rain Rammstein RED remains requiem Ria Rise rock rockgyémántok Rose Ruckwarts RückWärtS Sabaton Sacrament Salvus Second SEPSISZENTGYÖRGY Shallow Life Sharon den Adel Shot in the Dark show Silence Simon & Garfunkel Sin Sinéad Soile Sonata Arctica Sonata Artica Song Songs Sonne Soul Asylum Sound Sportpaleis Antwerp Stigmata Sunset Susanna Szemet szemért Szent Péter Sziget szimfonikus Tale Tarja Tarja Turunen Teaser temető the The 69 Eyes The Bards Song The best of The Dance The final countdown The Heart of Everything The HU The Konstellation The Phantom of the Opera The Raven The Silent Force The Sisters Of Mercy The Unforgiving Time titkos To Too Touch Tragic Idol tragical Trailer Transilvania Tree Trip the darkness Tubular Beats Turunen Two Worlds and I Type 0 Negative Type O Negative U2 UDO Uncommon Man Unplugged Van Canto Vendetta Version Victim Of Ritual Victoria Vikings Virrasztók Warrior We We Sell The Dead We Wish what What About Now when a blind man cries White Dove Whole World Is Watching Wings Winter Wisdom Within Temptation Woman Women World and Fantasy You youtube zene Zu